HTML

Virtuális barangolások

Egy kedves barátommal 2005-től elkezdtünk virtuális utazásokat tenni. Ő Angliában él, én Magyarországon, így a téli estéken lehetetlen (már nem lévő ) helyekre utaztunk, vagy éppen az álmainkat valósítottuk meg - csak kicsit másképp. Ezt próbáljuk meg Jean ötlete alapján hivatalosítani, és folytatni olyan helyekre mely nem a megszokott nyaralóhelyeket takarja. Jean neki is indul tavasszal a kis hátizsákjával, így abszolút hiteles utakat élhetünk át. Hátha mást is érdekel.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

4-A rhodoszi Kolosszus

2010.11.01. 17:49 Migrant


Kr. e. 305-ben újra fekete felhők gyülekeztek a sokat szenvedett kis-ázsiai népek feje fölött. Démétriosz, Phrügia és Lükia király hadba vonult Egyiptom ura, Ptolemaiosz Szótér ellen. Démétriosz a rhodosziakat is csatlakozásra szólította fel, ám a városállam dacolt a király erejével, és nemet mondott. Rhodosz nem kívánt legfontosabb kereskedelmi partnerével,

 Egyiptommal háborúba keveredni.

A visszautasított uralkodó megtorlásként ostromgyűrűbe fogta a várost, és legbátrabb katonáit küldte a védők ellen. A "poliorkétész"-nek, a "városok elfoglalójának" nevezett fejedelemnek azonban csalódnia kellett. A rhodosziak keményen ellenálltak, és a várost valamint a kikötőt övező, rendkívül erős fal felfogta a támadások erejét. Démétriosz saját csapdájába esett.

 Addig ugyanis nem indulhatott az egyiptomi Alexandria városa ellen, amíg be nem fejezi az ellenséges Rhodosz ostromát. Flottája hiába szállt partra a szigeten, harcosai véres fejjel vonultak vissza az égbe nyúló falak alól. A királynak valami új dolgot kellett kitalálnia, ha győzni akart! A felhergelődött uralkodó megelégelte, hogy katonái hiába rohamozzák az erődítéseket, ezért egy soha sem látott méretű és erejű hadi gépezet építésére adott parancsot.

Hamarosan az ostromlott város elé gördült az ókori világ leghatalmasabb pusztító fegyvere, a Helepolisz, "a városok rombadöntője". A 44,4 méter magas, kilenc emeletnyi fatorony óriási kerekeken gördült. Belsejében nemcsak egy gigászi faltörő kos rejtőzött, de számos katapultáló szerkezet is, amely súlyos sziklatömböket tudott kilőni, többszáz méter távolságra. A hagyomány szerint 430 ember vontatta ezt a félelmetes szörnyeteget. A felső emeleteken íjászok sokasága állt, ők felülről zúdítottak nyílzáport a meglepett védők fejére. A fal mellé érve a torony falának egy részéről kiderült, hogy nem is fal, hanem csapóhíd. Ezeket leengedve az ostromlók a magasból rohanhatták meg a rhodosziakat.

A védők hiába lőtték tüzes nyilak százait a toronyra, a deszkapalánkot állatbőrök borították, amelyeket az erre a célra kijelölt katonák rendszeresen vízzel öntöttek le. A nedves bőr nem gyulladt meg. A szörnyű gépezet első bevetése nagy sikerrel járt. A faltörő kos előrelendült, és óriási döbbenéssel tátongó rést szakított a városfalba. A támadók óvatosak voltak, nem folytatták az ostromot, hanem úgy döntöttek, hogy csak másnap törnek előre a belső városrészek felé. A megdöbbent rhodosziak kétségbeesve nézték a rettentő pusztítást. Rémületükben térdre borultak, és hangos szóval könyörögtek hazájuk legfőbb istenéhez, Héliosz napistenhez, hogy ne hagyja cserben őket.

Megfogadták, hogy a Helepolisznál is nagyobb szobrot emelnek az istenség tiszteletére, ha kimenti őket szorult helyzetükből. Eközben a védőknek nagyszerű ötletük támadt. Egész éjjel dolgoztak. A fal előtt, az ostromtoronnyal szemben mély gödröt ástak, amit faágakkal és földdel álcáztak. A katonák feszülten várták a reggelt. Napkelte után a támadók néhány méterrel előbbre tolták a tornyot. Az első kerekek elérték az álcázott csapdát, és belesüllyedtek! A Helepolisz megbillent, és mozdíthatatlanná vált, saját testével zárta el az előző nap ütötte lyukat a város falában! Ekkora balszerencse már Démétriosznak is sok volt. A király békét kötött a rhodosziakkal, és katonáival elvonult a város alól.

A boldog rhodosziak nem sokkal ezután hozzáláttak, hogy teljesítsék az istenségnek tett ígéretüket. Nem sejthették, hogy Héliosz szobra egyszer majd felkerül a világcsodák listájára. Nem véletlen, hogy az ostromlott rhodosziak éppen Hélioszhoz, a nagyhatalmú napistenhez fohászkodtak segítségért. A görög mondavilág számos istenalakja közül Zeusz fia állt a legközelebb hozzájuk. A hellén mitológia szerint Zeusz, az istenségek atyja és fejedelme felosztotta gyermekei között a világot. Ekkor Héliosz valahogyan kimaradt az osztozkodásból.

Amikor a napisten visszatért szokásos földkörüli útjáról, azt kérte atyjától, hogy azzal a szigettel kárpótolja, amelyet aranyozott égi fogatában repülve látott meg lassan kiemelkedni az Égei-tenger kék vizéből. Ez a sziget Rhodosz volt. A sziget lakói valóra váltották Héliosznak tett ígéretüket. A szobor felépíttetése azt is megmutatta, hogy a rhodosziak nemcsak istenfélő emberek, de legalább ugyanennyire ravasz kereskedők is voltak.

A mű elkészítésére Kharész mesterrel, a nagyhírű lindoszi szobrásszal kötöttek szerződést. Először csupán egy viszonylag alacsony, 18 méter magas szobor megalkotásáról kötöttek üzletet. Amikor a mester elkezdte a munkát, a rhodosziak közölték vele, hogy inkább egy kétszer akkora szobrot szeretnének. Ezért a nagyobb szoborért - tették hozzá ravaszul - természetesen kifizetnék az előzőleg kialkudott ár kétszeresét. Kharész igen gyenge matematikus lehetett, mert belement az üzletbe. Nem vette észre, hogy megrendelői csúnyán becsapták. A kétszeres nagyságú szobor felépítésének nyersanyag- és munkaerő-költsége az eredetinek nem a duplája, hanem a nyolcszorosa volt.

A szobrász minden vagyona ráment a Héliosz szobor elkészítésére. Amikor tizenkét évi munka után befejezte a nagy művet, nem látott kiutat, és önkezével vetett véget életének. Az építkezés, a belső szerkezet összeállítása a Kr. e. 302-dik esztendőben kezdődött meg. Kharész először egy erős vasvázat készített el, melyet agyaggal vonatott be. Ebben a formában többé-kevésbé már fel lehetett ismerni a későbbi mű körvonalait. A belső részek kialakítása után spirál alakban egy magasba emelkedő földhányással vették körbe az egészet. A fémművesek ezen a falon állva borították be bronzlapokkal Héliosz képmását. Arról nem maradt fenn beszámoló, hogy milyen módon illesztették össze az egyes lemezeket, kalapálással-e, vagy öntéssel. A munkálatok során összesen 12 tonnányi bronzot használtak fel, amiből kiszámítható, hogy a borítás kb. 1,6 mm vastagságú volt. A kellő szilárdság és stabilitás érdekében a hatalmas szobor belső üregeit sziklatömbökkel töltötték meg.

Belül csupán egy szűk járatot hagytak, ahol is egy falétra vezetett a fejbe. A rhodosziak joggal lehettek büszkék városállamuk új ékességére. A szobor méretei valóban lenyűgözőek voltak. Ilyen hatalmas művészeti alkotás méltán számíthatott az egész világ bámulatára. Még a modern kor emberei sem vállalkoztak túl gyakran ilyen nagyságrendű mű elkészítésére. Európában nem igen akad szobor, amely vetekedhetne Héliosz emlékművével. A Gellérthegy tetején talán el sem férne, a tatai turulmadár azonban kényelmesen megülhetne a vállán. Csupán a New York-i szabadságszobor magasabb Kharész mester alkotásánál, igaz, alig több mint 10 méterrel! A napisten ujjai nagyobbak voltak egy felnőtt férfinél, és vastagságukra jellemző, hogy nem akadt munkás, aki át tudta volna ölelni ezeket. Napjaink tudósai csupán a képzelőerejükre és az ókori krónikások feljegyzéseire támaszkodhatnak, amikor lerajzolják a Héliosz-szobrot, mivel a nagy műről egyetlen hiteles, korabeli kép, de még egy pénzvereten látható ábrázolás sem maradt fenn. Héliosz arcát és fejét övező, hétágú fénykoszorút csillogó aranyborítás fedte. Nem teljesen egyértelmű azonban az sem, hogy hol állt a hellén szobrászat e kiemelkedő remekműve. Ma már senki sem tartja valószínűnek, hogy Héliosz a kikötő bejárata fölé tornyosult volna. A 17-dik századi fantáziaképeken a kereskedőhajók még a napisten térdei között siklottak be Rhodosz kikötőjébe. Valószínű, hogy a szobor a városban állt. Héliosz Kelet felé nézett, abba az irányba, ahol a Nap felkel.

 A szobor csupán 66 esztendőn keresztül ékesítette a szigetet. Kr. e. 224-ben egy földrengés eltörte Héliosz térdét. A szobor a közeli házakra zuhant. Valószínű, hogy számos épület is a katasztrófa áldozatául esett. A remekmű ezek után 900 éven át ott feküdt. Nem állították föl, mert egy híres jós azt mondta, hogy szörnyű sorscsapások zúdulnak Rhodoszra, ha helyreállítják. Kr. u. 653-ban arabok foglalták el a szigetet. Nem kímélték a szobrot sem.

Lehántották róla a bronzot, tevékre rakták, és elszállították a távoli Észak-Mezopotámiában fekvő Edesszába. 900 teverakományra való drágafémet nyeltek el az olvasztókemencék. Rhodosz dicső szobra, a hatodik világcsoda maradt fenn a legrövidebb ideig. A modern világ csupán a "kolosszus" szót őrizte meg, melynek hallatán azóta is egy óriásra gondolunk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://virtungolas.blog.hu/api/trackback/id/tr652414084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása