HTML

Virtuális barangolások

Egy kedves barátommal 2005-től elkezdtünk virtuális utazásokat tenni. Ő Angliában él, én Magyarországon, így a téli estéken lehetetlen (már nem lévő ) helyekre utaztunk, vagy éppen az álmainkat valósítottuk meg - csak kicsit másképp. Ezt próbáljuk meg Jean ötlete alapján hivatalosítani, és folytatni olyan helyekre mely nem a megszokott nyaralóhelyeket takarja. Jean neki is indul tavasszal a kis hátizsákjával, így abszolút hiteles utakat élhetünk át. Hátha mást is érdekel.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

A világ hét új csodája

2010.11.04. 22:35 Migrant

Mivel az ókori világ hét csodájából csak az egyiptomi piramisok maradtak fenn, ezért 2000-ben Bernard Weber svájci üzletember és filmproducer az újkori világ hét csodájának kiválasztását kezdeményezte azzal a céllal, hogy kiegészítsék az ókori világ csodáinak listáját. Mintegy 100 millió, interneten és mobiltelefonon leadott szavazat alapján választották ki a világ először 77, később 21-re redukált műemlékei közül. Bernard Weber külön internetes portált hozott létre a new7wonders.com címen, mellyel fő célja az volt, hogy a kampánnyal pénzt gyűjtsenek az értékes építmények felújításához. Elsősorban a 2001. tavaszán, Afganisztánban a harcok során elpusztult bamiyani Buddha-szobor helyreállítására.

Az így megválasztott újkori hét csoda tehát:

  1. Kínai Nagy Fal
  2. Petra romvárosa -Jordánia
  3. A Rio de Janeiró-i Megváltó Krisztus szobra- Brazília
  4. Machu Picchu, egy inka város- Peru
  5. Chichén Itzá maja-tolték romváros- Mexikó
  6. Colosseumot - Olaszország
  7. Tádzs Mahal- India

Mivel jövő januárban  egyébként is Rómába megyünk pár napra, ezért felkészült vagyok a Colosseumból. Így ez lesz az első, amiről írok....de majd csak holnap:-)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://virtungolas.blog.hu/api/trackback/id/tr62424637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása