Epheszosz városától alig 110 kilométerre, déli irányban, Kis-Ázsia délnyugati csücskében fekszik Bodrum, egy török kisváros. Kereken 2000 évvel ezelőtt a település még egészen más nevet viselt: Halikarnasszosznak hívták Itt állt az ötödik világcsoda, Mauszólosz, káriai uralkodó nagyhírű síremléke.
Az előbb már szó volt arról, hogy az új hazát kereső görög hajósok a Kr. e. 2-dik évezred vége felé számos új várost alapítottak Kis-Ázsiában. Ebben a fontos történelmi időszakban jött létre Epheszosz és Halikarnasszosz, s tőlük kissé távolabb, a szárazföld belsejében, Mülasza városa. A terület Kr. e. 546-ban a nagyhatalmú perzsa király, II. Kürosz hatalma alá került. Az óriási kiterjedésű perzsa birodalmat keleten az Indus folyó, nyugaton a Földközi-tenger határolta. Az Indiai-óceán és a Fekete-tenger is a perzsa királyság határait mosta. Egy ilyen hihetetlen nagyságú országot persze nem lehetett egyetlen központból irányítani. A perzsa "királyok királya" ezért elnézte, hogy hatalmas országában számos apró fejedelem uralkodjon. A helyi hatalmasságok elismerték a perzsa nagykirály fennhatóságát, ám egyébként szinte teljesen függetlenek voltak. Míg politikájuk nem sértette meg a birodalom érdekeit, az ú.n. szatrapák azt tehettek, amit akartak. Kis-Ázsia délnyugati része a káriai fejedelem birtokához, a partvidéki Szatrapiához tartozott. Kr. e. 400 körül Hekatomnosz fejedelem, Artaxerxész perzsa nagykirály hűséges vazallusa uralkodott errefelé. Hekatomnosz a Halikarnasszosztól kissé távolabb, a hegyek között fekvő Mülaszát tette meg fővárosának. A fejedelem nem találta elég szépnek a települést, ezért úgy döntött, hogy Halikarnasszoszba költözik. Jóllehet Mülasza fontos kereskedelmi utak találkozásánál feküdt, ám az új székhely mellett is számos érv szólt.
Halikarnasszosz a kis-ázsiai partvidéki kereskedelem egyik jelentős középpontjának számított, kettős kikötőjét egy előtte húzódó sziget óvta a tengeri vihartól. Hekatomnosz fejedelem parancsára óriási építkezés kezdődött, az apró kikötőváros fokozatosan nagyúri székhellyé alakult át. A szatrapa azonban nem érhette meg a nagy mű elkészültét, a Kr. e. 377-dik esztendőben meghalt. Az új székhelyen legidősebb fia,
Mauszólosz ült a trónra. Az ifjú fejedelem óriási elszántsággal folytatta apja megkezdett munkáját. A kikötőt körbefogó hegyek lejtőin fekvő várost erős védművekkel vette körbe. A település középpontjában hatalmas kiterjedésű agorát építtetett ki. A tér fölött Árész hadisten temploma emelkedett. Mauszólosz úgy gondolta, hogy az agora és a templom közötti térségben épül majd fel az a jelentős épület, ami majd az idők végezetéig híressé teszi a nevét.
A legtöbb perzsa király és szatrapa valósággal rajongott a görög művészetért, a hellén kultúráért. Ez alól Mauszólosz sem volt kivétel.
A fejedelem úgy döntött, hogy síremlékét nem helyi mesteremberekkel építteti fel, hanem Hellász legjelentősebb építészeit bízza meg a nem mindennapi feladattal. Mauszólosz meghirdetett egy pályázatot, amelyre számos híres művész küldte el jelentkezését. A pályázat rendkívül nagy visszhangot váltott ki. Nem volt építész, aki ne akart volna részt venni a nagy erőpróbán. A művészek ebben az időben komoly megélhetési gondokkal küzdöttek. Lüszandrosz, spártai király ugyanis az athéniakat legyőzve Kr. e. 404-ben egész Görögország urává küzdötte fel magát, s szigorú kormányzási stílusa kedvezett a festőknek, a szobrászoknak, az építészeknek és az aranyműveseknek.
Nem voltak megbízók, a városoknak nem volt pénzük ahhoz, hogy bármilyen műremeket is megvegyenek. A művészek még akkor is hálásak lehettek, ha a megrendelés nem a művelt Hellászból, hanem egy külföldi "barbár" fejedelemtől érkezett. A nagy feltűnést keltő pályázatot Szatürosz és társa, Phütheosz görög építészek nyerték meg. Elképzelésük szerint egy 33×39 méteres alapterületű földdarabra épül majd az öt óriási lépcsőfokból álló alapzat, melynek tetején jut hely a robosztus, 27×33 méteres alaprajzú, csaknem kocka alakú középső részének. Az alapzat és a középső kocka együttes magassága a 22 métert is meghaladta.
A középső rész fölött emelkedett a tulajdonképpeni síremlék. Belső kamráját 39, egyenként 11 méter magas oszlop fogta körbe. Az oszlopcsarnokot egy 24 lépcsőfokból álló, piramis alakú tető óvta az időjárás viszontagságaitól. A piramis csúcsát márványból faragott quadriga ( négyesfogat ) díszítette. A teljes síremlék 49 méter magas volt, nagyobb tehát, mint egy 16 emeletes, modern lakóház.
A különleges alakú síremlék felkeltette a kortársak érdeklődését, hiszen valóságos forradalmi újításnak számított az épület egyedülálló alakja. A hellén építészek ebben a korszakban inkább a földön, vízszintes irányban igyekeztek növelni az épületek kiterjedését. Mauszólosz síremléke szakított ezzel a hagyománnyal, és magasba törekedett.
A görögök azt is furcsának találták, hogy valaki fent, egy épület felső szintjén térjen örök nyugovóra, hiszen Hellászban a leggazdagabb, legelőkelőbb emberek holttestét is eltemették. Mauszólosz sokkal ősibb hagyományokhoz tért vissza, az építtető lelki szemei előtt az ókori Egyiptom piramisai és néhány perzsa nagykirály magasbatörő síremléke lebeghetett. Mauszólosz nem láthatta a befejezett épületet. A fejedelem Kr. e. 353-ban halt meg, a mű ekkor még nem készült el.
A király felesége, Artemiszia parancsot adott az építkezés folytatására. A királynő nemcsak felesége volt az elhunyt fejedelemnek, de egyben a húga is, mivel a kis-ázsiai fejedelmek a testvérházasság szokását is átvették a csodált egyiptomi fáraóktól. Artemiszia még egész fiatalon lett rajongva szeretett bátyja felesége.
Férje halála után ő örökölte a trónt, ami erőteljes egyiptomi hatásra utal. Artemiszia királynő magának is pompás emlékművet állított. A piramis tetejét ékesítő négyesfogat, a quadriga elé befogott lovakat nem egy személy hajtja, hanem kettő, Mauszólosz és Artemiszia. A történetírók szerint a fejedelemnek nem tetszett volna a dolog, de már kész helyzet előtt állt, hiszen elkészült a rendkívül szép quadriga. A sors a királynőhöz sem volt kegyes: Artemiszia két év elteltével követte férjét a holtak birodalmába. Az építkezés megtorpant, a mesterek megriadtak. Ami ezután következett, arra még nem akadt példa az ókori világban. Az építkezésen dolgozó építészek, kőművesek és kézművesek magukra vállalták a remekmű befejezését.
Az örökkévalóság hosszú idő, ám évszázadokon át úgy tűnt, hogy a Mauszóleion az égi hatalmak védelme alatt áll. Amikor Nagy Sándor, a harcias makedón uralkodó Kr. e. 334-ben megostromolta Halikarnasszoszt, a Mauszóleionnak semmi baja sem esett. Az örökkévalóság a Mauszóleion számára kereken 1500 esztendőn át tartott. A Kr. u. 12. Században egy hatalmas erejű földrengés lerombolta az építmény jelentős részét. Háromszáz évvel később a kereszteslovagok használták kőfejtőnek a romokat, mivel várakat kellett építeniük a török támadások miatt. Az épületből egy kő sem maradt a helyén. 1523-ban, három évvel a hazánk számára oly tragikus véget érő mohácsi csata előtt a leendő győztes török uralkodó, Nagy Szulejmán csapatai foglalták el Halikarnasszosz vidékét. A síremlék helyén a szultán katonái számára épültek házak. Csupán 1857-ben derült ki, hogy mit rejt a föld az itt épült török házak alatt. Brit régészek megvásároltak tizenkét épületet, és feltárták a mélyben megbúvó, ősi romokat. A síremlék helyén talált leletek ma a londoni British Museumban várják a látogatókat. A tudósok kutatómunkájának köszönhetjük, hogy az ókori költők által is megénekelt szépségű Mauszóleion emléke átvészelte az évszázadok múlását.
